Hírek
2025. okt. 21.
Siposné Szabó Andrea
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról városi műsor 2025
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján iskolánk diákjai és tanárai közösen emlékeztek meg a hősökről, akik életüket áldozták a magyar szabadságért és függetlenségért. Zenés, verses és prózai részletek segítségével elevenedtek meg a forradalom eseményei és üzenetei.

A műsor kezdetén a diákok Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének részletével idézték fel az 1956-ot megelőző diktatúra légkörét, majd Petőfi Sándor A nép nevében című költeménye és korabeli történelmi leírások segítségével megidézték a forradalom előzményeit, a debreceni diákok bátor kiállását és az első követeléseket.
A forradalom hangulatát korabeli zenék, dalrészletek és a Karthago, illetve Beatrice együttesek dalaiból vett részletek tették még átélhetőbbé. A színpadon a szereplők felidézték a tömeg követeléseit, a forradalom fő jelszavait – „Ruszkik haza!”, „Nagy Imrét a kormányba!” – valamint a naplórészleteken keresztül a harcok, a félelem és a remény pillanatait.
Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című megrázó versének előadása méltó emléket állított azoknak, akik életüket vesztették a pesti utcákon a szabadságért. A műsor második felében Faludy György és Márai Sándor sorai már nemcsak a harcok fájdalmát, hanem a nemzet hitét és a szabadság örök értékét hirdették. Márai Mennyből az angyal című költeménye különösen megrendítő pillanatokat szerzett a hallgatóságnak, amikor a diákok az orosz tankok árnyékában hallgató Budapest karácsonyáról szóltak.
A záró gondolatok Faludy György Búcsú Recsktől című verséből szóltak, amelyek arra emlékeztettek, hogy a szabadság nem csupán történelmi esemény, hanem mindennapi erkölcsi választás is: jó és rossz között, emberség és megalkuvás között.
Köszönjük a méltó megemlékezést a 11. E osztály tanulóinak és felkészítő tanáruknak, Deák Gábornak!
GALÉRIA
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról 2025



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharcról iskolai műsor 2025
Emlékezzünk együtt 1956 hőseire!
2025. okt. 21.
Siposné Szabó Andrea

József Attila Általános Iskola 7. b osztályos diákjainak látogatása 2025
Az őszi szünet előtti napon igazán fiatalos hangulat költözött hozzánk!
2025. okt. 21.
Siposné Szabó Andrea

Körösszegapáti pályaorientációs nap 2025
Körösszegapátiban jártunk pályaorientációs napon, ahol az általános iskolás diákok izgalmas és hasznos programokon vehettek részt!
2025. okt. 21.
Siposné Szabó Andrea
