Elsősegélynyújtó verseny
Iskolánk 11. A osztályos, Beskós Angyalok csapata remek teljesítménnyel a második helyezést érte el a Magyar Vöröskereszt Hajdúszoboszló és Berettyóújfalu Területi Szervezetének összevont elsősegélynyújtó versenyén.
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum
KIEMELT INFORMÁCIÓ
Pályaválasztás előtt állsz?
Tovább olvasomKIEMELT
Kövess minket Facebookon is!
Tovább olvasomINFORMÁCIÓK
LEVÉL AZ IGAZGATÓTÓL
A Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Technikum nagy hagyományokkal rendelkező és nagy múltra visszatekintő intézmény, amely évtizedek óta kiemelt szerepet tölt be a bihari térség középfokú oktatásában. Önálló működését 1969. szeptember 1-én kezdte meg, majd 1991-től vette fel a „bihari remete”, Bessenyei György nevét.
Az intézményben öt ágazatban folyik nappali tagozaton érettségire felkészítő és érettségire épülő technikumi képzés: Elektronika és elektrotechnika ágazat, Szociális ágazat, Oktatás ágazat, Rendészet és közszolgálat ágazat, Turizmus-vendéglátás ágazat.
Az elmúlt években lezajló felújításoknak és eszközbeszerzéseknek köszönhetően jó infrastrukturális adottságokkal rendelkezünk. Az oktatás a több mint száz éves épületekben 21. századi körülmények között zajlik. Tágas, világos, új bútorzattal felszerelt tantermek, szaktantermek és tanműhelyek állnak a tanulóink rendelkezésére. A diákok művelődését szolgálja a több ezer kötettel, társasjátékokkal rendelkező iskolai könyvtár, a szüneteket kényelmes és esztétikusan kialakított diáktársalgókban, vagy a szépen parkosított, kondiparkkal is rendelkező udvaron tölthetik.
Siposné Szabó Andrea
igazgató
Iskolánk 11. A osztályos, Beskós Angyalok csapata remek teljesítménnyel a második helyezést érte el a Magyar Vöröskereszt Hajdúszoboszló és Berettyóújfalu Területi Szervezetének összevont elsősegélynyújtó versenyén.
A diákönkormányzat által szervezett ifjúsági napon a sportversenyek és a közösség építő főzőverseny került a középpontba. Megtelt az iskola udvara a bográcsozó osztályokkal, miközben zajlottak a foci, röpi, asztalitenisz bajnokságok, majd a kilencedikes rendészeti tanulók házibajnokságán izgulhattunk
2024. április 27-én a már hagyományosnak számító helyszínen rendezték meg a XI. Országos Rendőr-és Tűzoltónapot, melyen 69 oktatási intézmény tanulói vehettek részt.
Anyák napja alkalmából a 11. A osztály néhány tanulója a berettyóújfalui Fényes ház idősek otthonába látogatott el.
Egy hazát sokféleképpen lehet és kell szolgálni, mert annak sok mesterségre van szüksége.
Bessenyei György
Telefon:
+36 54/500-165, +36 54 / 402-094
Központi ügyfélszolgálat:
+36 54/500-165
E-mail cím:
titkarsag@bessenyei.berettyoujfaluiszc.hu
Székhely:
4100 Berettyóújfalu Honvéd utca 11.
Postacím:
4100 Berettyóújfalu Honvéd utca 11.
OM azonosító:
203030/006
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum